2018. Január 16. | Gusztáv
Regisztráció | Belépés

Kézi-vb: Negyeddöntős a magyar válogatott

2013. Január 22. | fgabi | Szólj hozzá elsőként!

A vártnál sokkal simábban, 27-19-re győzőtt a magyar férfi kézilabda-válogatott Lengyelország ellen, így bejutott a negyeddöntőbe, ahol majd a már jóval nagyobb játékerőt képviselő Dánia lesz az ellenfél.

A magyar csapat elsősorban csodás védekezésének köszönheti a lengyelek elleni sikert. Az, hogy húsz gól alatt sikerült tartanunk az ellenfelet, már önmagában nagy szó.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult a meccs első félideje, a 10-9-es magyar vezetés azt tükrözte, szoros lesz a végjáték is. De nem lett az...

Az második játékrészben valósággal szétszedtük a lengyeleket. Mikler remekül védett a kapuban, fordulás után hat percen át nem kapott gólt, miközben az ellenfélen a kapuscsere sem segített - Nagy Lászlóék sorra dobták a szebbnél szebb gólokat. Már négy-öt perccel a vége előtt eldőlt a továbbjutás sorsa, végül a magyarok nyolc góllal győztek, és ott lesznek a szerdai negyeddöntőben.

A csapatból kiemeledett Mikler, aki 70%-kal védett a második félidőben, a mezőnyjátékosok közül pedig Nagy, Császár, Mocsai, Harsányi, Putics és kiválóan játszó Szöllősi is többször betalált.

A magyar válogatottól már-már az Olimpián mutatott szenzációs teljesítményt láthattuk viszont. De a jó játékra a továbbiakban is szükség lesz, ha érmet akarunk szerezni. Az Európa-bajnoki címvédő Dánia a következő ellenfél. Ha rajtuk is sikerülne továbbjutnunk, éremért játszhatna Mocsai Lajos csapata.

A szerdai negyeddöntőkben:

Dánia - Magyarország
Oroszország - Szlovénia
Spanyolország - Németország
Franciaország - Horvátország