2018. Január 17. | Antal, Antónia
Regisztráció | Belépés

Bencsik Tamara átváltozott

2013. Április 12. | anita | Szólj hozzá elsőként!

Bencsik Tamarának az elmúlt időszakban nem voltak könnyű évei. Tavaly véget ért 4 évig tartó kapcsolata, ráadásul édesanyját is elvesztette, ami nagyon megviselte. 8 kg-ot fogyott le, depressziós lett, de ma már teljesen jól van. Az énekesnő korábban már elveszítette apukáját, anyukája halála után pedig az egyetlen, és igazán erős támaszát veszítette el.

Pár hónapja Tamara újra szerelmes lett, ami segített neki a nehéz időszakot lezárni. Szerelme nem más, mint egyik kollegája,akivel egy rendezvényen találkozott először össze. A lemezlovas Gergővel először munkakapcsolatban állt, majd ismeretségük rövid időn belül szerelemhez vezetett. Gergőnek és Tamarának már közös számuk is van.

Tamara párja kedvéért döntött a hosszú haj mellett, hisz az énekesnő elárulta, hogy a fiú a hosszú hajért rajong a leginkább. Gergő mindenben támogatja az énekesnőt, a közös munkájuk pedig nagyon jól halad, mind a felkéréseket nézve, mind dalgyártásilag. Tamara azt is elmondta, hogy már  Németországból is jött megkeresés.

További sikereket és boldogságot kívánunk Nekik!